A 2023. június 24-én megrendezett első nemzetközi Károli fórum keretein belül sor került a Károli Könyvtár bemutatójára, amelyen egy fotókiállítást is szerveztek az előzőleg beérkezett pályaművekből. A fotópályázat témája a Károli fórumhoz hasonlóan a „Gutenberg és a protestantizmus” volt.
Polacsek Natália és Szűcs Kószó Izabella alkotta bírálóbizottság, miután megállapította, hogy a beérkezett alkotások közül melyek felelnek meg a pályázati feltételeknek, rangsorolta az alkotásokat.
Az egyeztetést követően a fotópályázat első díját egyhangúlag a debreceni Vaji-Horvát Enikőnek ítélte oda „A középpont” című fotójáért.
A fotópályázat második helyezése a szabadkai Veréb Lidia lett, az „Írógép” című képpel, míg a harmadik helyezett „Szentirás” fotót a szintén szabadkai Glorija Lukacsevity küldte be.
A nyertesek kihirdetésére és a díjak kiosztására a Károli fórum 2023-as program keretében került sor.